hétfő, június 22, 2009

2009.Június.22. Hétfő,


Panaszkodtatok, hogy nem látjátok jól a szöveget és nem tudtok olvasni. Így hát bár fájó szívvel, de lecseréltem a blogom hátterét. Ez is nagyon tetszik, remélem nektek is.

Ma elmentünk a Tesco-ba bevásárolni. Kicsi fiam bent csücsült a bevásárlókocsi gyerek-rekeszében és nagyon jól viselkedett végig. Se egy fészkelődés, se egy nyafizás, pedig kb. 2 órát bent töltöttünk az áruházban. Persze az elején a kezébe nyomott Klarisszám egy szép mesekönyvet, majd egy sajtos bagettet... :) Végig a mesekönyvet lapozgatta, nézelődött, ette a bagettet, időnként kért teát és minden rendben volt. Mint egy kis angyal :) Büszke voltam rá!

Itthon aztán megállás nélkül az új mesét kellett nagyon-nagyon-nagyon sokszor végig lapozni vele . Olyan mint én: mindennek nagyon tud örülni és nem tud betelni vele, ha valami újdonságot kap vagy lát.

A mai menü, amit már tegnap 70 %-ban elkészítettem, hogy ma legyen időnk minden másra: Csirke leves, petrezselymes újburgonya sült csirkével és kakaós kalács.
Kisfiam úgy tűnik, a múlt heti rengeteg étellel eltelt, mert már tegnap óta csak csipeget.

Nálam pedig megint felütötte fejét a Harry Potter láz. Nagyon szeretem és időnként napokig nézem sorban az összes részt. Most éppen Dumbledor professzor okítja Harryt A bölcsek kövében. :)

Na megint láthatjátok, hogy milyen habókós vagyok... :)

Mindannyiotoknak szép napot és mindent kívánok, amit csak szeretnétek! Hiszen tudjátok: "Az élet szép!"

3 megjegyzés:

Vica írta...

Szióm!Imádom az optimizmusodat,lehet bellőle energiát nyerni!:)))És jó lett az oldal!Szuppi!Pusssz nektek!:))

Galatea írta...

nagyon szép lett az oldal :) az előző is tetszett bár tényleg kicsit nehezen lehetett látni :$ de mondjuk én úgy szoktam hogy kijelölöm és akkor jobban látszik :)
a harry potter könyveket is olvastad?
puszi nektek :)

mauzecski írta...

Már tudlak olvasni,szép lettél :D
Örülök,hogy újra ilyen jó kedved van és vidám vagy:D
Puszi a bagettes könyvmolynak :D